GINOP-4.1.4-19-2020-00511
49,725 kWp napelemes rendszer telepítése a Sümegi Várcsárdánál.
A Kedvezményezett neve: HOT-ÉP Építőipari és Vendéglátó Korlátolt Felelősségű Társaság
Projekt tartalmának bemutatása:
Sümegen, a több mint hét évszázada épült Sümegi Vár tövében fekszik a Várcsárda, amely már évtizedek óta várja vendégeit. Az épület maga a történelem, pl. ebben a házban született és élt Kisfaludy Mór '48-as honvéd alezredes, aki az igazi magyar hősök sorába tartozik és a költő Kisfaludy Sándor unokaöccse volt! A Csárda már az 1900-as években sikeresen működött, a nagy forgalmú város gasztronómiai központja, bohém mulatozások helyszíne volt. Az utóbbi évtizedekben az épület több felújításon, majd bővítésen esett át, hangulatában azonban továbbra is őrzi a régi, magyaros formát. Ma már az I. Történelmi Élménypark részeként a Sümegi Vár és a Hotel Kapitány superior Wellness mellett a Várkert egyik ékköve. A csárda a projekt megvalósítási helyszíne. A Társaság fejlesztésének célja, hogy a vállalkozás implementálja a működésébe, a jelenleg már gazdaságilag is megtérülő, olyan műszaki technológiákat, amelyekkel csökkenthető a gazdaságitevékenység környezetterhelése. Ezen cél teljesítésére megfelelő megoldás a napelemes rendszer telepítése. Jelen tartalom a módosításra igaz. A pályázat segítségével egy 50 kWp névleges teljesítmény alatti napelemes rendszer telepítésére került sor. A napelemes rendszer hosszútávon megtérülő befeketés, amely segítségével, a rezsiköltségek mellett, egyszerre csökkenthető a primerenergiafelhasználás és a károsanyag-kibocsájtás mértéke, ami jelentős mértékben hozzájárul a környezetvédelemhez és a fenntartható fejlődéshez. Ezúton mondunk köszönetet a Magyar Állam és az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásáért.
Céljainkkal összhangban, jelen pályázat keretein belül, az alábbi területeken kívánunk fejlesztéseket megvalósítani és támogatást igénybe venni:
Keresse munkatársainkat elérhetőségeinken!
Telefon:
+36 (87) 350 924
E-mail:
Ajánlatkéréshez, terem vagy asztalfoglaláshoz kérjük kattintson
a Tovább gombra!