Várcsárda

A Várcsárda már évtizedek óta várja Vendégeit gyönyörű környezetben, a Sümegi Vár lábánál!

Az épület maga a történelem, falai számos legendát őriznek! Ebben a házban született és élt Kisfaludy Mór '48-as honvéd alezredes, aki az igazi magyar hősök sorába tartozik és a költő Kisfaludy Sándor unokaöccse volt!

A Csárda már az 1900-as években sikeresen működött, a nagy forgalmú város gasztronómiai központja, bohém mulatozások helyszíne volt. Nem egy, ma is sikeres és szakmai alázattal teli vendéglátós tanulta itt a szakmát.  Az 1900-as évek végére a fénye kissé megkopott, a színvonala visszaesett, félő volt, hogy régi fényében már sosem tündököl.
Ekkor került a Papp Család tulajdonába, s ezután ahogy a Sümegi Várba, úgy ide is visszatért élet.



Az épület több felújításon, majd bővítésen esett át, hangulatában azonban továbbra is őrzi a régi, magyaros formát. Ma már az I. Történelmi Élménypark részeként a Sümegi Vár és a Hotel Kapitány****superior Wellness mellett a Várkert egyik ékköve!

A Csárda egész évben várja Vendégeit! Nyáron diófák árnyékában, télen pedig a cserépkályha melege mellett helyi és magyaros ételeket, házi specialitásokat, kemencében sült ételeket, finom magyar borokat kóstolhat meg az ide betérő Vendég! Az ételek elkészítéséhez szükséges alapanyagok nagy része a Várkapitány mintagazdaságából származik. A saját takarmányon nevelt sertésből készült finomságok, sonkák, kolbászok, szalonnák felejthetetlen ízt kölcsönöznek az itt felszolgált ételeknek!

Várcsárda épülete alatt húzódik a mintegy 400 fő befogadására alkalmas Nagy Lovagterem, mely ideális hely esküvők és hasonló nagyszabású rendezvények lebonyolítására, akár középkori lovagi tornával és egyéb programokkal kiegészítve.

A csárda körüli istállóban és parasztudvarban megtekinthetők hazai őshonos háziállataink és kicsinyeik, a csárda melletti középkori játszótér pedig vitathatatlanul a gyerekek kedvence lett az elmúlt években!

Megközelíthetőség

Kapcsolat

Keresse munkatársainkat elérhetőségeinken!

Telefon:
+36 (87) 350 924

E-mail:

Foglaljon asztalt

Ajánlatkéréshez, terem vagy asztalfoglaláshoz kérjük kattintson
a Tovább gombra!

Tovább